2016 december 28.

Az utánpótlás elmúlt öt éve – nevek, számok, érdekességek

Áttekintettük a magyar utánpótlás válogatottak elmúlt öt éves teljesítményét nagy világversenyeken. Felemás a mérleg, főleg a csajoknál. Egyszóval, górcső alá vettük a hátországot.

vizilabda altalanos02

A férfiakkal egy korábbi cikkünkben már foglalkoztunk, míg a leányoknál, most, hogy véget ért a decemberi aucklandi vb tudunk mérleget vonni.

Nők: 

A 2012-es és jól sikerült, hiszen két ezüstérmet is nyertek csapataink. Perthből és Cseljabinszkből is a dobogó második fokára állhattak fel a csajok. A 2013-as év már nem sikerült ilyen jól, Voloszból és Isztambulból sem hozott érmet két együttesünk. A tavalyelőtti szezonban azonban mindkét együttesünk medáliákért küzdött. Az ifi vb-n Petrovics Mátyás tanítványainak bronzérem jutott, míg Ostiában a negyedik pozícióban zárt junior együttesünk. Az elmúlt két évben az elődöntőbe sem sikerült bekerülniük csapatainknak. Egy ötödik, egy hatodik, valamint egy hetedik és egy nyolcadik hellyel zártak a világversenyeken.

A női szakág utánpótlás szövetségi kapitánya, Faragó Tamás a legutóbbi aucklandi vb után a következőkre hívta fel a figyelmet: Az első nagy probléma, hogy a magyar női vízilabda sajnos jó ideje nem tud tiszta korosztályokat kiállítani, az aktuális csapatban így rendre fiatalabb, vagy sokkal fiatalabb játékosokat kell bevetni. Az ellenfeleknél ez nem nagyon fordul elő, azokban a vízilabda kultúrákban zömmel tiszta korosztályokkal operálnak – mondta a legenda a waterpolo.hu-nak. Mindenesetre, ha a tendencia továbbra is így folytatódik, Tokió után bajban lehet a szakág.

Beszédes adat.: 

A magyar leány válogatottaink az elmúlt tíz világeseményen nem nyertek aranyat, két ezüst, egy bronz, egy negyedik hely, két ötödik hely, két hatodik, egy hetedik és egy nyolcadik hely jutott.

Nők:

ÉV Esemény Csapat helyszín: helyezés:
2012 U18-as világbajnokság Horváth Anna, Illés Anna, Ziegler Diána, Gurisatti Gréta, Miskolczi Kitti, Kövesdi Vivien, Gémes Alexa, Garda Krisztina, Sikter Diána, Kele Nikolett, Horváth Brigitta, Hajor Orsolya, Doroszlai Vanda Perth (Ausztrália) 2. hely
2012 U19-es Európa-bajnokság Barna Edina, Horváth Anna, Illés Anna, Antal Dóra, Ziegler Diána, Miskolczi Kitti, Kövesdi Vivien, Gémes Alexa, Garda Krisztina, Sikter Diána, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Polák Zsófia Cseljabinszk (Oroszország) 2. hely
2013  U17-es Európa-bajnokság  Gábor Kincső, Szilágyi Dorottya, Sinka Gréta, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Ritz Anna, Tamás Viktória, Szabó Stefánia, Kuna Szonja, Szmodics Viktória, Varga Viktória, Leimeter Dóra  Isztambul (Törökország)  5. hely
2013  Junior világbajnokság Barna Edina, Illés Anna, Antal Dóra, Gurisatti Gréta, Miskolczi Kitti, Gémes Alexa, Garda Krisztina, Kövesdi Vivien, Miklós Réka, Ziegler Diána, Horváth Brigitta, Polák Zsófia  Volosz (Görögország)  6. hely
2014  Ifjúsági világbajnokság Gábor Kincső, Szilágyi Dorottya, Tóth Csenge, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Farkas Tamara, Tamás Viktória, Leimeter Dóra, Kuna Szonja, Hertzka Orsolya, Varga Viktória, Máté Zsuzsanna, Kiss Alexandra   Madrid (Spanyolország)  3. hely
2014 Junior Európa-bajnokság Doroszlai Vanda, Szilágyi Dorottya, Illés Henrietta, Gurisatti Gréta, Sikter Diána, Horváth Brigitta, Tamás Viktória, Leimeter Dóra, Kuna Szonja, Azumah Franciska, Farkas Tamara, Máté Zsuzsanna, Gábor Kincső  Ostia (Olaszország)  4. hely
2015  U20-as világbajnokság Doroszlai Vanda, Szilágyi Dorottya, Máté Zsuzsanna, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Varga Viktória, Sikter Diána, Leimeter Dóra, Kuna Szonja, Hertzka Orsolya, Kiss Alexandra  Volosz (Görögország)  7. hely
2015  U17-es Bakui Európa-játékok  Magyari Alda, Hertka Orsolya, Vályi Vanda, Vogt Vivien, Urvári Lili, Farkas Tamara, Miklós Réka, Tóth Csenge, Kiss Eszter, Mucsy Anna, Ádám Emília, Mchunu Hlengiwe, Lekrinszki Gina  Baku (Azerbajdzsán)  5. hely
2016 Junior Európa-bajnokság  Magyari Alda, Lekrinszki Gina, Kuna Szonja, Bicskei Réka, Ádám Emília, Hertzka Orsolya, Gerendás Matilda, Varga Viktória, Huszti Dóra, Mchunu Hlengiwe, Vályi Vanda, Farkas Tamara, Tóth Csenge Hága (Hollandia)  6. hely
2016  Ifjúsági világbajnokság  Lekrinszki Gina, Magyari Alda
Ádám Emília, Hertzka Orsolya, Kiss Eszter Lara, Koncz Hanna, Mchunu Hlengiwe, Mihály Kinga, Miklós Réka, Mucsy Mandula, Muzsnay Fanni, Tóth Csenge, Vályi Vanda
 Auckland (Új-Zéland)  8. hely

 

Férfiak:

A férfiakről a már említett cikkünkben, többek között ezt írtuk.: Emlékezhetünk rá, a 2011-es voloszi sikertelen vb után Horkai György vette át az utánpótlásánál a stafétát. Az első megmérettetés egy Európa-bajnokság volt, melyet a ’93-as korosztálynak rendeztek Franciaországban 2012-ben. A negyeddöntőben a szerbektől két góllal kapott ki az együttes, így az ötödik helyért mehetett, amit végül nem sikerült megszereznie, hiszen az utolsó meccsen 14-11-es vereséget szenvedett a csapat az oroszoktól, így végül a hatodik helyen zárt. Decemberben aztán Perthben rendezték meg az U18-asoknak a vb-t. Az ausztrál városban szépen menetelt a csapat egészen a döntőig. A fináléban kérdéses ítéletekkel végül alulmaradt az olaszokkal szemben, így az ezüstöt szerezte meg. Egy évvel később, 2013-ban két negyedik helyet gyűjtött be a válogatott a mesterrel. Az újonnan belépő korosztállyal Máltán lett negyedik, míg a Szombathelyen Szerbia ellen csúszott le a gárda az éremről. A 2014-es év volt a legtermékenyebb, ekkor Isztambulban megnyerte az U18-as válogatott a vb-t (immár új szabályok mellett), míg az U19-es korosztály egy ezüstöt szerzett Almatiban. Az elmúlt két év felemásan sikerült, két hetedik hely az Eb-ken, és két bronzérem a vb-ken.

Beszédes adat: 

A magyar válogatott az elmúlt tíz világeseményen: egy arany, két ezüst, két bronz, két negyedik hely, egy hatodik és két hetedik helyet szerzett.

Év Esemény Csapat helyszín helyezés
2012 U19-es Európa-bajnokság Kapusok: Bendes Viktor, Molnár Dávid Mezőnyjátékosok: Bedő Krisztián, Boros Tamás, Csapó Miklós, Jansik Szilárd, Lőrincz Bálint, Német Toni, Palotás Gergely, Sánta Dániel, Sedlmayer Tamás, Telegdy András, Tóth Bendegúz  Canet en Roussillon (Franciaország) 6. hely
2012  U18-as világbajnokság Kapusok: György Dávid, Péterfy Mihály Mezőnyjáékosok: Berta József, Gyárfás Tamás, Jansik Szilárd, Lőrincz Bálint, Manhercz Krisztián, Német Toni, Sánta Dániel, Sedlmayer Tamás,  Szabó Bendegúz, Telegdy András, Zalánki Gergő  Perth (Ausztrália)  2. hely
2013  U17-es Európa-bajnokság Kapusok: Molnár Benedek, Vogel Soma
Mezőnyjátékosok: Csacsovszky Erik, Hornyák Olivér, Hullmann Kristóf, Kis Kristóf Szeif, Manhercz Krisztián, Pellei Frank, Sélley Rauscher Domonkos, Szatmári Kristóf, Tóth Kristóf, Vadovics Viktor, Vogel Simon
 Gzira (Málta)  4. hely
2013  U20-as világbajnokság Kapusok: Bendes J. Viktor, György Dávid
Mezőnyjátékosok: Bedő Krisztián, Berta József, Csapó Miklós, Gyárfás Tamás, Jansik Szilárd, Lőrincz Bálint, Manhercz Krisztián, Német Toni, Sedlmayer Tamás, Szabó Bendegúz, Telegdy András
 Szombathely (Magyarország)  4. hely
2014  U18-as világbajnokság Kapusok: Molnár Benedek, Vogel Soma
Mezőnyjátékosok: Csacsovszky Erik, Hornyák Olivér, Kiss Kristóf Szeif, Lovas Péter, Manhercz Krisztián, Nagy Ádám, Pellei Frank, Szatmári Kristóf, Tóth Kristóf, Vadovics Viktor, Vogel Simon
  Isztambul (Törökország)  1. hely
2014  U19-es Európa-bajnokság Kapusok: György Dávid, Kardos Gergely
Mezőnyjátékosok: Horváth Zsombor, Kalanovics Balázs, Keresztúri Márton, Kolozsi Marcell, Kovács Gergő, Kovács Zoltán, Manhercz Krisztián, Pohl Zoltán, Sedlmayer Tamás, Szedmák Dávid, Zalánki Gergő
 Tbiliszi (Grúzia)  2. hely
2015  U20-as világbajnokság Kapusok: Kardos Gergely, Vogel Soma
Mezőnyjátékosok: Kalanovics Balázs, Kovács Gergő, Kolozsi Marcell, Manhercz Krisztián, Nagy Ádám, Pohl Zoltán, Sedlmayer Tamás, Vogel Simon, Zalánki Gergő
 Almati (Kazahsztán)  3. hely
2015  U17-es Bakui Európa-játékok Kapusok: Bányai Márk, Dévai Kristóf
Mezőnyjátékosok: Burián Gergő, Fekete Gergő, Kardos Alexander, Korbán Richárd, Kósa Balázs, Nagy Ádám, Sebestyén Balázs, Sugár Péter, Teleki András, Vadovics Viktor, Zerinváry Loránd
  Baku (Azerbajdzsán)  7. hely
2016  U18-as világbajnokság Kapusok: Bányai Márk, Leposa Gábor
Mezőnyjátékosok: Baksa Benedek, Burián Gergő, Fekete Gergő, Kardos Alexander, Kósa Balázs, Lukács Ábel, Nagy Ádám, Sugár Péter, Teleki András, Vadovics Viktor, Zerinváry Lóránd
  Podgorica (Montenegró)  3. hely
2016  U19-es Európa-bajnokság Kapusok:  Sólyomvári Márton, Vogel Soma
Mezőnyjátékosok: Biros Barnabás, Burián Gergely, Csacsovszky Erik, Lukács Dorián, Manhercz Krisztián, Nagy Ádám, Sélley-Rauscher Domonkos, Simon Henrik, Szatmári Kristóf, Teleki András, Vadovics Viktor
  Alphen (Hollandia)  7. hely

 



A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.

Kapcsolódó cikkek